Department of Immunology

University of Debrecen

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Gogolák Péter PhD

E-mail Nyomtatás PDF

Biológus, tudományos munkatárs

Kutatási témák:
Monocita eredet? dendritikus sejtek differenciációja, aktivációja és funkcionális sokfélesége

 

 

 

 

 

 

1. A MONOCITA EREDET? DENDRITIKUS SEJTEK DIFFERENCIÁCIÓJA
Résztvev?k: Réthi Bence, Varga Rita Éva, Nagyné Kovács Erzsébet, Rajnavölgyi Éva PhD
Kollaborációs partnerek:    Szatmári István, Nagy László, Fésüs László,
Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézet
Varga Zoltán, Panyi György, Biofizikai és Sejtbiológiai Intézet
Dezs? Balázs, Patológiai Intézet
Pfliegler György, II. Belklinika
Maródi László, Infektológiai és Gyermekimmunológiai Tanszék

A tímuszból folyamatosan kilép? naív T-limfociták fejl?désében és aktiválásában nélkülözhetetlenek a hivatásos antigént bemutató sejtek (APS). Ezek közül különösen jelent?sek a konvencionális dendritikus sejtek (DS), melyek a perifériás szövetekben letelepedve folyamatosan mintát vesznek környezetükb?l, majd az ?ket ért ingerek hatására a környez? nyirokcsomókba vándorolnak, ahol az antigén specifikus T-sejtekkel kapcsolatot teremtve aktiválják azokat. Az emberi vérben kering? számos fehérvérsejt közül a monociták viszonylag nagy mennyiségben, de átmeneti sejttípusként vannak jelen. Különböz? hatásokra in vivo és laboratóriumi körülmények között granulocita-monocita kolóniastimuláló faktor (GM-CSF) és interleukin-4 (IL-4) hatására DS-ekké differenciálódnak. A képz?d? DS populáció azonban nem homogén, így pl. a glikolipid antigének prezentációjában fontos szerepet játszó CD1 molekulacsalád tagjainak kifejez?désében jelent?sen eltérnek egymástól. Eredményeink szerint a CD1a DS marker kifejez?dése alapján a monocita eredet? DS-ek két altípusa különböztethet? meg, melyek sejtszeparáló áramlási citométer segítségével CD1a+ és CD1a– alpopulációkra választhatók szét (1. ábra).


Megfigyeléseink szerint a különböz? egyedekb?l származó vér monocitákból képz?d? DS-ekben a CD1a– és CD1a+ sejtek aránya jelent?s egyedi eltéréseket mutat, ami azonban emberi szérum vagy szérum lipidek hozzáadásával módosítható. Kollaborációs munka keretében kimutattuk, hogy a nukleáris hormon receptorok családjába tartozó Peroxisome Proliferator Activator Receptor (PPAR?) szerepet játszik a monocita eredet? DS-ek differenciációjában és a különböz? típusú CD1 molekulák kifejez?désének szabályozásában. A PPAR? receptor már a citokinek által indukált DS differenciáció korai szakaszában, a CD1a molekula kifejez?dése el?tt megjelenik és eredményeink szerint a differenciálódó sejtekben el?segíti és fenntartja a CD1a– állapotot, miközben gátolja a CD1a+ sejtekké történ? további differenciációt. A lipid ligandumok jelenlétét?l függ? PPAR? expresszió és aktivitás csökkenésével azonban a CD1a– sejtek CD1a+ sejtekké differenciálódnak. A CD1a molekulát kifejez? sejtek differenciáciálódási folyamata tehát egyirányú, így a CD1a– sejtekb?l további CD1a+ sejtek képz?dhetnek, de fordítva nem. Amennyiben a monocita eredet? DS differenciáció során szintetikus PPAR? agonista, a rosiglitazon (RSG) jelenlétével biztosítjuk a magreceptor aktívitását, a képz?d? DS-ek fenntartják a monocitákra jellemz? CD1d molekulák kifejezésének képességét is. Az így el?állított DS-ek a CD1d molekulák által megkötött glikolipid ligandumok jelenlétében hatékonyan képesek aktiválni az invariáns T-sejt receptorral rendelkez? természetes öl?sejtek (iNKT) osztódását és m?ködését.
A két DS populáció funkcionális sajátságaiban lényegesen eltér egymástól. A CD1a– sejtek hatékonyabban kebelezik be a környezetükben el?forduló oldott és különösen a részecske természet? anyagokat, mint a CD1a+ DS-ek. A két monocita eredet? DS altípus közti fenotípusos és ezzel összefügg? funkcionális eltéréseket génexpressziós vizsgálatokkal, kiterjedt monoklonális ellenanyag panel segítségével fehérje szinten, és in vitro funkcionális vizsgálatokkal is jellemeztük. Az elmúlt évek során folyamatosan b?vül? ellenanyag készlet kollaborációs munkáink kapcsán is jelent?s szerepet kapott, lehet?séget nyújtva a rutin diagnosztikába még nem bevezetett speciális vizsgálatok elvégzésére.

2. A MONOCITA EREDET? DENDRITIKUS SEJTEK AKTIVÁCIÓS INGEREKRE ADOTT VÁLASZA
Résztvev?k: Réthi Bence, Varga Rita Éva, Nagyné Kovács Erzsébet, Rajnavölgyi Éva
Kollaborációs partnerek: Berta András, Facskó Andrea, Fodor Mariann, Szemklinika

A folyamatos bekebelez? funkció mellett a dendritikus sejtek, köztük a monocita eredet? DS-ek is, folyamatosan képesek érzékelni a környezetükben megjelen? veszély jeleket. A gyulladási környezetben felszabaduló pro-inflammatórikus citokinek és egyéb mediátorok (IL-1?, IL-6, TNF-?, PGE2) jelent?sen megváltoztatják az éretlen DS-ek tulajdonságait. Miközben leállítják az éretlen CD1a– sejtek átalakulását CD1a+ DS-ekké, maguk is képessé válnak különböz? citokinek és kemokinek szekréciójára. A sejtmembránban megjelen? CCR7 kemokin receptor közvetítésével a DS-ek CCL19/MIP-3? hatására a kemokin gradiens irányába vándorolnak és eljutnak a környez? nyirokcsomókba. Ebben a környezetben a T-sejtekkel való kétirányú jelátviteli folyamatokat számos kölcsönható molekulapár, köztük a CD40 ligandum (CD40L) – CD40 kapcsolat biztosítja. In vitro kísérleteinkben megállapítottuk, hogy a CD1a+ sejtek CD40L általi aktiváció hatására jelent?sen több IL-12 citokin termelésére képesek, mint a CD1a– DS-ek, melyek nagyobb mérték? IL-10 szekrécióval jellemezhet?k (2. ábra). Ezek az eredmények felvetik annak lehet?ségét, hogy a két sejttípus eltér? szerepet játszik a különböz? segít? T-limfociták (Th1, Th2, Th17, Treg) képz?désében. A DS aktiválás hatására termel?d? citokinek összetételét és mennyiségét a hagyományos enzim immunoassay (ELISA) módszer mellett többféle citokin array eljárás segítségével is jellemeztük. Ezek a korszer? módszerek néhány mikroliter térfogatú minta esetében is lehet?séget adnak többféle citokin koncentrációjának párhuzamos meghatározására, ami új klinikai kutatási együttm?ködések alapjait teremtette meg.